Öngyilkos kutyák rejtélye

2016.03.16 21:26

Öngyilkos kutyák rejtélye

 

Létezik egy gyönyörű kastély, gyönyörű kertel, vadregényes tájon. Hatalmas birtokon áll, amelyhez tartozik egy híd is. Miért is mesélek erről? Nos, kedves olvasok, mert erről a hídról eddig hatszáz kutya vetette le magát. Amiről persze tudunk. Előszór is, had meséljek nektek a kastélyról. 
 
A birtokot 1859-ben vásárolta egy James White nevezetű gazdag egyén, azzal a céllal, hogy egy magánbirtok közepén építsen magának egy kúriát. Eredetileg ez egy 3 négyzetkilóméteres telek volt ám ez kevésnek bizonyult számára így megnövelte azt, nyolc négyzetkilóméterre. Jogosan vetülhetne fel, hogy egy gazdag férfi miért költözik egy kietlen vidékre Milton és Dumberton közé? Az ok valójában nagyon egyszerű, gyűlölte a város nyüzsgését és forgatagát. Akart magának egy csendes, békés helyet, ahol kipihenheti magát és erre valóban nem felel meg egy városi lakás. A híres építészt, James Smith kapta eme feladatot. A telken lévő kis farmházat először lebontották, majd erre kezdték kőből építeni a White kúriát. Rossz ómennek mondható, hogy ezt az építkezést maga a tervező már nem élhette meg, hisz építés közben meghalt. A feladatát a legjobb barátja vette át, aki sikeresen befejezte az építményt, majd a család 1862-ben be is költözött csodálatos otthonukba. Sajnálatos módon 1884-ben a családfő életét vesztette, a kúriát fia John örökölte, bár ő akkor már rég nem lakott ott. Gyermekeivel 1891-ben költözött vissza édesanyja elvesztése után. Azonnal belekezdett a birtok terjeszkedésébe, amit a helyi lelkésszel kötött egyezsége miatt tehetett meg. A White birtok így még nagyobbá vált. Keleti és Nyugati részeket egy vízesés és folyó választotta ketté, ekkor építette meg John a ma ismert Overtun hidat. John 1908-ban halt meg, fiára Dougles White-ra szállt a birtok, azonban ő nem kért belőle. Dumberton lakosaira bízta a birtokot.
 
A második világháború alatt a helyiek az összes bútort elvitték a kúriából, sok év telt el nyugalomban a birtokon ezek után, mivel nagyon elszigetelt helyen épült, így a háború alatti bombázásokat is szinte karcolás nélkül vészelte át. 1947-ben korházat alapítottak benne a sebesültek számára, de 1948-ban tűz ütött ki, ami miatt a korház nem működhetett túl sokáig, bár elenyésző kár keletkezet. 1970-ben végleg bezárták a korházat. 1975-ben a kormány használta a birtokot egy kísérlet elvégzéséhez. (Quality of Life Experiment) Később az egész Overtoun birtok csaknem teljesen elhagyatottá vált, azonban 2001-ben a helyi pásztor, Bob Hill megmentette az enyészettől, és egy központot létesített belőle a fiataloknak, rengeteg szolgáltatással, mint például tizenéves anyákkal való foglalkozás, tanácsadás, sport, és testmozgás biztosítása, teázó, illetve reggeliző szobák.
 
Hogy ezeket miért írtam le ilyen részletesen, miért is foglalkoztam magával a birtokkal, mikor titeket pont nem ez érdekel? Mert a birtok maga rengeteg eseményen ment keresztül és magára a rejtélyre a történelme miatt rengeteg magyarázat és okfejtés született.
 
Nem vonható egy sémára a kutyák fajtája és kora, hiszen különböző fajtájú, korú és nemű kutyák vetették le magukat a mélybe, természetesen nagyon sok pára életét vesztette azonnal, de volt arra is példa, hogy amelyik kutya túlélte az vissza mászott a hídra és újból levetette magát ezeket hívják a helyiek „Second Timer”-nek.
 
Az eseményfolyam kezdete 1950-51 közé tehető, ekkor kapta fel a sajtó az Overtun-híd rejtélyét, ekkor már biztosan állítható volt, hogy havonta egy kutya biztosan leveti magát innen. Az újságot olvasók között futó tűzként terjedt a hír, így azonnal egyre meredekebb spekulációk láttak napvilágot. Különféle rejtélyekre éhes kalandorok, kutatók, szellem űzők, papok, szkeptikusok és a rejtélyekben tapasztaltak lepték el a helyet. Megkezdődtek a helyszíni kutatások ám biztosat a mai napig nem tudnak mondani.
 
Szellemek: A legelső teória szerint, maga James White kisért a helyen, de hogy miért éppen szegény kutyákat hajszolja az öngyilkosságba arra senki nem tud konkrétat mondani, azonban a szellemhívők mind egyetértenek abban, hogy valami nem evilági kísért azon a helyen és kényszeríti arra az ebeket, hogy levessék magukat a hídról. Egyesek James Smith-re gyanakodnak, aki az épületet tervezte, de magát a befejezését már nem élhette meg, emiatt a szelleme a birtokon kisért. De, hogy éppen miért pont a hídon, ami akkor még nem is volt a tervezetben, egy nagy kérdőjele ennek a teóriának.
 
Kíváncsiság: Sokak szerint, semmilyen természetfeletti nincs ebben az egészben, hiszen a kutyák nem érzékelik rendesen a magasság különbséget így játék közben csak ugranak egyet. Biztos madárcsicsergésre, rovarok vadászása közben nem figyelnek eléggé és hopp.
 
Ismeretlen dallam: Sokkal vadabb elképzelés szerint egy számunkra halhatatlan síkon hallanak egy dallamot, ami csábítja őket a mélybe. Hogy ez a hang honnan jön, miért, kitől vagy mitől azt nem tudni. Egyesek szerint ez a dallam a túlvilágról szűrődik át egy résen keresztül, arra csábítva az ezt halló ebeket, hogy vessék el az életüket és csatlakozzanak a túlvilágra. Mások szerint ez a hang igen is valós, csak a mi fülünk nem érzi az ilyen távoli hangokat, biztosan egy távoli úton végig menő autó vagy gép adja ki magából. Ezen elmélet szerint ezek a gépek olyan frekvencián mozognak, ami szegény kutyát őrületbe kergeti és inkább öngyilkos lesz. Bár dokumentált tény, hogy valóban képesek bizonyos frekvenciák, gépek megzavarni az állatok lelki nyugalmát, a hasonló öngyilkossággal végződő eseteknek sokkal gyakrabban kéne előfordulniuk máshol is.
 
 
Szerintetek mi állhat a rejtély mögött?
 
Forrás: Wikipédia [klikk]
 

~Azariel

Öngyilkos kutyák rejtélye

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása